Lassan egy éve annak, hogy Péter Lóránd „megszeppenve” lépett be a Jakab Antal Ház konyhájára az első munkanapján. „Olyan boldogan jöttem ide. Amíg a Jóisten engedi, hogy itt lehetek, s éltet, addig ide jövök. Én itt szeretem” – mondja a fiatalember, akit mindenki csak Lórikának szólít, ő az, akinek egy bátorító vállveregetés, egy szép szó többet ér minden pénzbeli fizetségnél.

A védett egységként működő Jakab Antal Házban több fogyatékkal élő személy kap lehetőséget munkavállalásra. Közéjük tartozik Lórika is, akinek új munkahelye változást hozott az életébe. Egy asztalosműhelyben dolgozott, amikor érezte változtatnia kell, és konyhán akart dolgozni. „Én pityókát veretek géppel, árut elrakok, árut felviszek, mosogatok, ha kell. Amit tudok, csinálok.”

„Milyen érzés itt dolgozni? – ismétli meg az általam feltett kérdést. - Büszkeség. Olyan jó, hogy itt dolgozhatok, mindenbe részesülök. Itt én azt látom, hogy a sérültek másképp vannak kezelve. Vannak még társaim, akik fogyatékkal élnek. Nagyon nehéz nekünk az életben elhelyezkedni. Olyan kellene legyen ez a társadalom, hogy ne azt nézzük, ki milyen, hanem elfogadjuk egymást.” Azt is hozzátette, hogy sérültsége ellenére büszke arra, amit idáig elért. Neki is vannak álmai, mint mindenki másnak, bizonyítani akar, elsősorban saját magának, hogy helyt tud állni az életben.

Mosolygós, barátságos – szeretetét gyakran egy öleléssel mutatja ki. Könnyen szerez új barátokat, legyen szó akár azokról a diákokról, aki a duális képzés révén vesznek részt a Jakab Antal Házban. „Nagyon szép és jó, hogy iskolások járnak ide, a fogyatékkal élőkkel ismerkednek, látják a különbséget.” A diákok megtanulnak együtt dolgozni a sérültekkel, akik „ugyanazt a munkát nem tudják ugyanúgy elvégezni”. A konyhán nagyobb a munkamennyiség, amikor a napi menü mellett az idősek számára készítik elő a meleg ebédet. „Nem érzek olyankor fáradságot, amikor az időseknek főzünk. Olyan jólesik, amikor én teszem rá a fedőt a dobozra, amelyet egy idős személy kap meg” – mondja Lórika, aki azt tervezi, elmegy majd egy „ételosztó” körútra, hogy a meleg ebéd mellé egy ölelést is adjon az időseknek.

György Mária Angéla

Ha szeretné támogatni Meleg ebédet időseknek elnevezésű programunkat ITT megteheti!